Versenyhelyszínek támogatása

Nemzeti Lovas Program – Versenyhelyszínek támogatása

Az elmúlt évhez hasonlóan az idei évben is a Földművelésügyi Minisztérium támogatást nyújt a Magyar Lovassport Szövetség számára, azonban a támogatás felhasználása több területtel is bővül.
Megmarad a kiemelt lovas rendezvények támogatása, de nem csak a három olimpiai szakág versenyeit támogatja a Minisztérium, hanem az A és B kategóriás fogathajtó versenyeket rendező helyszínek is forráshoz jutnak az idén.
A hazai rendezésű nemzetközi versenyek és a hazai versenyhelyszínek támogatása mellett a „Műhelyprogramok” szervezése is forráshoz jutott.

Részletes információ:

Nemzeti-Lovas-Program

A pályázati kiírás: műhelyprogram pályázati kiírása  vagy olvass tovább!!!

Magyar Lovassport Szövetség – Műhelyprogram 2016.

1. A támogatás célja:
A lovassportok utánpótlás nevelésével és a sportág népszerűsítésével foglalkozó szakmai műhelyek támogatása, elsősorban lovas szakmai elméleti és gyakorlati képzések megvalósításán keresztül a sport, lótenyésztés és állategészségügy terén.
2. Támogatás a fenti céllal egyezően az alábbi kiadásokra igényelhető:
–    rendezvényszervezési díj
–    sportszolgáltatás díja
–    lovas szakmai programszervezéshez való hozzájárulás
3. A támogatottak köre:
A Magyar Lovassport Szövetségnél regisztrált és 2016. évi érvényes tagsággal rendelkező tagszervezetek. Sportszakmai műhelyek.

4. Az elnyerhető támogatás összege:
A felhasználható támogatás összege 10 000 000.- forint.

5. A pályázattal elnyerhető támogatás mértéke:
A támogatás összege nem haladhatja meg a bruttó 100.000 Ft/ szakmai nap, (300 000.- Ft / rendezvény) összeget.
6. A támogatási időszak:
2016. február 1. – 2017. március 31.
7. A támogatás feltételrendszere:
Sportszakmai műhelynek minősül
–    az a tagszervezet, aki a Magyar Lovassport Szövetség adatbázisában regisztrált lovardához kapcsolható
–    az a lovarda, ahol a Magyar Lovassport Szövetség adatbázisában regisztrált edző igazoltan tevékenykedik (lovarda regisztráció adatbázisban hozzárendelve)
–    a tagszervezet tagjai között érvényes licenccel rendelkező sportolók vannak
–    a tagszervezet tagjai között érvényes licenccel rendelkező szabadidős lovasok vannak (Póni Klub vagy Gyeposz) nem kötelező feltétel
–    az a lovarda, aki a Magyar Lovassport Szövetség adatbázisában, lovardához regisztrált lovakat tart nyilván (http://www.lovasszovetseg.hu/index.php?menu=8)
8. A támogatás felhasználására való jelentkezés módja
A támogatást, a Magyar Lovassport Szövetség honlapján található online felületénhttp://ugyfelkapu.lovasszovetseg.hu/default.aspx?ReturnUrl=%2fTender%2fDefault.aspxkeresztül lehet igényelni.  A jelentkezés a Földművelésügyi Minisztériummal kötött szerződés aláírása után nyílik meg.
jelentkezési időszak : 2016. augusztus 1 –   2017. március 1.
A rendelkezésre álló keret kimerülése esetén a pályázati leadást felfüggesztjük.

9. Az elnyert támogatás felhasználásának és kifizetésének rendje:
A támogatott eseményt követően az alábbi dokumentumokat kell a Magyar Lovassport Szövetség címére sandor.reka@lovasszovetseg.hu elküldeni.
–    szakmai beszámoló – nyolc-tíz mondatos rövid beszámoló az esemény megvalósulásáról, a szakmai programról, résztvevők, előadók névsorával, fényképekkel kiegészítve.
–    szerződés 3 példányban kitöltve, aláírva és lebélyegezve (a szerződés, az ügyfélkapuból vagy a honlap „nyomtatványok” menü alatt letölthető)
–    a Magyar Lovassport Szövetség számára szabályosan kiállított számla a 2. pontban meghatározottak szerint.
A szerződés a Magyar Lovassport Szövetség részéről csak abban az esetben kerül aláírásra, ha a támogatott rendezvényről beérkezett szakmai beszámoló alapján a rendezvény minden kétséget kizárva megvalósult és megfelelt a támogatásban kiírt célnak.
10. Elérhetőség:
A támogatással kapcsolatban a pályázók az alábbi telefonszámon kaphatnak felvilágosítást:
Magyar Lovassport Szövetség 06-1-460 6950

Responses are currently closed, but you can trackback from your own site.