e-mail küldés

 

 

Felejthető fogathajtóink szereplése  Fábiánsebestyénben

 

Az ,,A" kategóriás fogatok részére rendeztek versenyt Fábiánsebestyénben a majális keretében. A verseny egyben a 2010-es Magyar Hajtó Derby volt minden kategóriában. Rosszul kezdődött már a készülődés is, hiszen a füzesgyarmati Galambos Nándor a kellékek pakolása közben megsérült, emiatt nem tudott elindulni a versenyen. A folytatás sem kedvezett a megyei hajtóknak. Az egyesfogatok mezőnyében a gyulai Demkó Zsolt Furioso XXXII-45 Futár nevű lovával nevezett. A díjhajtás és a maratonhajtás is rosszul sikerült, összetett eredményt pedig nem ért el, mert a harmadik versenyszámban a ló sérülése miatt nem indult el.

 

A kettesfogatok között Papp János (Mezőhegyesi Ménes SE) és Sánta István (Mágori LK) indult a megyéből. A díjhajtásra Papp János új lovat, Mannát fogta be Jópofa mellé, sajnos a fiatal ló felkészültsége még szezonelejei, a kapott pontszámok és a helyezés is ezt igazolta vissza. Sánta István Jövevény és Sárkány nevű lovait hajtva tévesztett a díjhajtó négyszögben, ami büntetőpontot vont maga után. Mindkét hajtó a mezőny végén zárta ezt a számot. A folytatás sem sikerült, a maratonon a mezőhegyesi fogatban két fiatal ló, Manna és Mecset nehezen birkózott meg a nagyon technikás, komoly felkészültséget igénylő akadályokkal és a lépőszakaszon is kaptak hibapontot. A mágori hajtó a maratonon is tévesztett, ez súlyos büntetőponttal járt. Az akadályhajtás pályája feladta a leckét a nemzetközi mezőnynek, mindössze egy hajtó, Selyben Zsolt teljesített alapidőn belül, hibátlanul. Papp János egy verőhibával és időtúllépéssel, Sánta István négy verőhibával és szintén időtúllépéssel hajtott. Az összetett eredmény alapján mindkét fogat a mezőny végén foglalt helyet.

Szabó Zsuzsa

(2010.05.05.)

© K & K

 

"A ló jelkép - lelki ékszer"