|
Idén már az ötödik alkalommal hívták a fogathajtókat Békésszentandrásra. A helyi Hunyadi Mátyás Lovas Egyesület két napos versenyt rendezett az elmúlt hét végén. A rendezők izgatottan figyelték az időjárás előrejelzést, de szerencséjük volt, mindkét napon kitűnő időben tudták megtartani a rendezvényt. A kettesfogatok akadályhajtása régiós és megyei bajnoki forduló is volt egyben. A megyében egyre népszerűbb a pónifogathajtás, melynek egyik fellegvára Békésszentandrás, a kétfordulós akadályhajtáson 15 pónifogat vett részt, mely számukra is bajnoki pontszerző lehetőség volt. A pónifogatok versenyét Varga Sándor (Orosházi LE) nyerte Peti és Fácán nevű welsh pónijaival. A kettesfogatok mezőnyében az összevetés győztese Medvegy Zoltán (Kondorosi Széchenyi István LE) lett, fogatában Koppány és Vezér nevű lovaival. Az akadályhajtás győzteseként a rendezők által alapított Vándorserleget is ő vehetette át. Az akadályhajtás pályáján bemutatót hajtott a fiatal Závogyán Richárd (Kondoros) Sznyida János fogatával és bemutatkozott a Bugacról érkező Flóring család, férj és feleség, egyesfogatával. A második napon rendezték a fogatok maratonhajtás versenyszámát, melyen öt pónifogat, kilenc kettesfogat indult. A pónifogatok között Mórocz János (Tessedik LE) végzett az első helyen, Betyár és Cudar nevű lovaival. A kettesfogatok versenyét Fábián Gábor (Eleki LK) nyerte, Negró és Inas, a két nóniusz segítette győzelmét. Versenyen kívül teljesítette a maratonpályát Dorogi Zoltán (Békésszentandrási Hunyadi LE) póni négyesfogatával. Hagyomány már, hogy a szentandrási lovasnapokon bakra ülnek a megyebeli polgármesterek is. A részükre tartott akadályhajtást Brlás János, kardosi polgármester nyerte Szabadkígyós első embere, Balogh József előtt, mindketten hibátlan hajtással fejezték be a pályát. Egy verőhibával szorult a harmadik helyre Babák Mihály, Szarvas polgármestere. Mindkét napon a közönség nagy tapsa kísérte a helyi lovastornacsapat tagjainak látványos bemutatóját és a komáromi Hamza Viki szabadon idomítási produkcióját Babszi nevű lovával. A programban szerepeltek a szarvasi csikósok és nagy sikere volt a malacfogó versenynek is. A szombat estét a Békés Megyei Jókai Színház musical gálája és lovasbál zárta.
Szabó Zsuzsa
|