e-mail küldés

 

 

Hagyományos, családi lovasünnep Tótkomlóson

 

Ragyogó időben sikerült megrendezni a IV. Gyúrós Pál Tótkomlósi Amatőr Fogathajtó Versenyt, melyre a környező településekről 16 kettesfogat, 10 pónifogat, 7 ügető és 4 távlovas versenyző látogatott el. A 15 km-es távlovas versenyt Bajnóczi Dominik nyerte. A táv során az egyik ló kétszer is megvált lovasától, Seben Gergőtől, de a versenyző hősies helytállásának köszönhetően, visszapattanva a nyeregbe a 2. helyen végzett. A kettesfogatok akadályhajtásának alappályáján ketten is hibátlanul hajtottak, így összevetésre került sor Deli Dániel és a tótkomlósi Gyúrós Péter között, ahol az előbbinek sikerült nyernie. A vadászhajtást is, a remek napot kifogó, Deli Dániel nyerte. A pónifogatok versenyében az akadályhajtásban Fehér László, a vadászhajtásban Dimák Sándor lett az első. Az ügetőverseny nagy izgalmakat tartogatott, ugyanis a versenyzők szinte kerék a kerék ellen küzdöttek az első helyért, végül az orosházi Kovács József ért be az első helyen. A családi ügetőversenyen a rendezvény névadójának hozzátartozói álltak rajthoz és igazi öröm futamot láthattak a kilátogatók. Ifj. Gyúrós Pál sulkyjának kereke nem bírta a megpróbáltatásokat, a verseny végére megadta magát, ám így is sikerült bekocognia a 3. helyre. Külön jutalmazták a legjobb tótkomlósi hajtókat, Besenyi Tibort és Gyúrós Pétert. A legszebb hajtásért Dimák Sándor kapott különdíjat.

„Öröm volt számunkra, hogy olyan rendezvényt sikerült megszerveznünk, ahol a versenyzők és a nézők, a gyermekek és az idősebbek, a vidékiek és a tótkomlósiak egyaránt jól érezhették magukat. Ezúton is szeretném megköszöni a támogatóknak és szervezőtársaimnak, hogy lehetővé tették a rendezvény megvalósítását, bízom benne, hogy a lovak és a lovassport szerelmesei jövőre ismét találkozhatnak Tótkomlóson!” - nyilatkozta ifj Gyúrós Pál.

Szabó Zsuzsa

Ügető verseny

Családi ügető

Deli Dániel

Fogatok zenés felvonulása

Nézők

Néző tábor

(2010.05.02.)

© K & K

 

"A ló jelkép - lelki ékszer"