e-mail küldés

 

 

HATÁROZATOK

Levél a klubboknak (2006. 04. 04.)

Kedves Klubvezető!

Lassan elkezdődik a lovasévad, szükség van néhány fontos információra a március 20-ai közgyűlés határozatai alapján.

1. A versenynaptárt a közgyűlés elfogadta, levelünkhöz mellékeljük. Az abban szereplő időpontok védettek. Kérjük a versenykiírást 1 hónappal a verseny előtt küldjétek meg a megyei szövetségnek is!  Minden versenykiírás felkerül a www.bekeslo.hu honlapunkra.

Kérjük, ha tehetitek, látogassatok el minél sűrűbben a honlapra, szeretnénk minden fontos információt megjelentetni a megújult megyei lovas honlapunkon. Várunk fotókat, eredményeket, minden a lovas élettel kapcsolatos információt, hogy minél tartalmasabb legyen az internetes megjelenésünk.

2. Bajnoki rendszer

A szakágak döntéseinek megfelelően kerülnek kiírásra a bajnokságban való részvétel feltételei, még az első bajnoki fordulók előtt, külön levélben fogjuk megküldeni a bajnoki kiírásokat.

3. Rajtengedély vizsga: ugró szakágban, Mezőhegyesen, április 14-én tervezik, érdeklődni Papp Istvánnál, a 30/3992585-es telefonon lehet.

4. Tagdíj mértéke nem változott, 2006. évre is 5.000.- Ft, melyet kérünk a mellékelt csekken május 1-jéig befizetni.  A közgyűlés döntése értelmében, mindazok, akik csak a megyén belül szeretnének versenyezni, megyei liszensz díjatfizessenek, mely a mindenkori országos liszensz díjak 50 %-a. A liszensz díjakat a klub szedje be és egy összegben a kitöltött adatlap alapján fizesse be. A beszedett díjakat csak az adott szakág fejlesztésére (továbbképzésre, edzésre, fiatalok felkészítésére, stb) lehet felhasználni. Az első versenyig rendezni kell a liszensz díjakat.

5. Megyei díjugrató versenyek kiírásánál figyeljetek arra, hogy ne az országos szakág által használt verseny elnevezéseket használjátok, hanem egyedi elnevezést pl.: Díjugratás 120 cm-en, Radványi Kupa,  Békéscsaba Város Díjáért, Kis Derby, stb, ne B1, C3, stb legyen az elnevezés. Az országos szövetség jogilag nem tiltja a megyei versenyek szervezését, de a hivatalos versenykiírástól el kell térni.

A verseny rendezés feltételeit (mentő, bírói testület, versenyiroda, állatorvos, fotocella, stb) szigorúan be kell tartani, hogy meg tudjuk mutatni mindenkinek, Békés megyében magas színvonalú versenyeket rendeztünk eddig is és a jövőben is azt fogunk.

6. A küldeményeket (versenykiírás, versenyeredmények) Szabó Zsuzsa, Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. szám alá küldjétek vagy e-mailban: szabozs@axels.hu címre!

Békéscsaba, 2006. április 4.

Eredményes, jó munkát kívánok az elnökség nevében:  

Szabó Zsuzsa  

titkár

Nyílt levél az Elnökséghez (2006. 03. 27.)

Magyar Lovas Szövetség Elnöksége

Budapest                                       

Tisztelt Elnökség!

 

,,Sajnálattal értesültünk róla…” - kezdődik a Díjugrató Szakág elnökének felhívása, amit minden lehetséges helyre feltettek az interneten. Mi is sajnálattal fogalmazzuk meg álláspontunkat, mert a hivatalos fórumok ,,nem hallották, nem akarták meghallani” a vidék álláspontját, véleményét.

2006. március 20-án megtartott megyei közgyűlésünkön, mely egyben kibővített lovasfórum volt, a következők hangzottak el:

2005. ősz óta az országos díjugrató szakág döntései folyamatosan borzolták a kedélyeket. Először nem akarták visszafizetni a liszenszdíjból visszajáró 40 %-ot, azután bevezették az 500 Ft-os befizetéseket a startok után. A 2005. évi költségvetéssel számszerűen nem számoltak el. Végül a rajtengedély-vizsgáztatási rendszer megváltoztatása okozott nagy felháborodást. A Békés megyei lovasok nevében a szakági gyűlés elé felterjesztett javaslatot sajnos a többség elutasította.

Az egyéb befizetési díjak is az inflációt jóval meghaladóan növekedtek (tagdíj, liszenszdíj, versenyengedélyezési díj, stb.).

Szeretnénk megmaradni az Országos Lovas Szövetség keretein belül, de nem ilyen feltételekkel. Az elnökség és a versenyrendezők több alkalommal foglalkoztak ezzel a témával. Megoldásként felmerült három alternatíva:

1.      Mindenki fizessen mindent az előírások szerint, változatlanul.

2.      Hozzunk létre egy megyei egyesületet és igazoljon át minden versenyző, aki versenyezni kíván.

3.      Néhány meglévő, anyagilag biztos háttérrel rendelkező klub, vállalkozás fizesse be a tagdíjat és ide lépjenek át azok a versenyzők, akik a megyén kívül szeretnének versenyezni (A kategória díjugrató, régiós és A kategóriás fogat). Az országos liszenszdíjakat fizessék be és ez feljogosítja őket a megyei versenyeken való részvételre is. Azok a versenyzők, akik csak a megyében kívánnak részt venni versenyeken, a mindenkori országos liszenszdíj 50 %-át fizessék be a megyei lovas szövetséghez.

 

Néhány jellemző hozzászólás, mely elhangzott a közgyűlésen és jól tükrözi a hangulatot:

,,… közel 30 éve van kapcsolatom a lovassporttal, de egyre inkább fejőstehénnek nézik a vidék lovas társadalmát. Fenyegetésekkel nem ér el a szakág semmit, át kellene tanulmányozni az alapszabályt és az SzMSz-t, mire ad lehetőséget. Békés megye az országban az egyik legszervezettebb megye, kimagasló tevékenységet végez évek óta. A tömegbázist kell erősíteni ebben a sportban is, utánpótlás nevelése kell, hogy cél legyen, de a szigorításokkal ennek ellenkezője valósul meg.’

,,… fekete báránynak tekintenek bennünket, mert van önálló véleményünk. Évek óta van kialakult gyakorlatunk a lovassport megyei irányításában. Sajnos a versenyrendezők helyzetét az anyagiak határozzák meg, ezért fontos, hogy költségkímélő versenyeket szervezzünk. Az utánpótlás, a kezdők felhozatala a feladatunk, ezt megyei szinten tudtuk jól csinálni eddig is.”

,,… felháborító a rajtengedély vizsga új rendszere, mind tartalmilag, mind az anyagiak tekintetében. Példaként egyik tanítványa tapasztalatát hozta fel: közel 50.000 forintba került a fogathajtó vizsga Kecskeméten. Vizsgadíjként 25000 forintot kértek, plusz szállás 2 éjszaka, étkezés, útiköltség. A vizsgakérdések között számos olyan szerepelt, ami a bírókra vonatkozik. Amióta bevezették a rajtengedély-vizsgáztatást ketten végezték a megyében, Eleken ingyen szállást biztosított az iskola és csak a liszensz díjat kellett megfizetni a kezdőknek. A gyakorlati vizsgákat rendszeresen a vizsgázó lakóhelyén vagy a közelben tartották, ahol saját lóval és fogattal tudtak vizsgázni.”

,,… három dolog a legfontosabb: a törvényesség, szabályosság betartása, a szakmai színvonal megtartása, fokozása és a versenyzők és versenyrendezők költségeinek csökkentése, nem a növelése.”

,,…a megyei lovas szövetség feladatai az SzMSz-ben világosan le vannak írva, csak kiskorúnak nézik a megyei szövetséget. Néhány alkalommal jó lett volna, ha megnézik a versenyeinket és megtapasztalják az illetékesek, hogy évek óta törekszünk a szabályok, az előírások betartására, betartatására. Elértük, hogy minden szakág versenye bejelentett a megyéhez, megfelelő színtű bírói testület működik közre, létrehoztuk a versenyirodát, szerveztük a rajtengedély-vizsgáztatást. Bajnoki rendszerünk hosszú évek óta működik. Mindezek mellett a lovasbarátság, a jó hangulat, az egymás tisztelete jellemzi versenyeinket, a kapcsolatokat. Az amatőr fogathajtók részére is kiírtuk már két éve a bajnokságot, ezzel is segítve a szabályok betartását és népszerűsítve ezt a szakágat. A fogathajtó szakági gyűlésen mégsem kapott szavazati jogot az a klub, amelyiknek csak C kategóriás hajtója volt. Akkor hol van a jog és kötelesség összhangja? Az 500 forint befizetésével kapcsolatban elsősorban az a probléma, hogy ebből csak az A kategóriájú versenyeket akarják támogatni és ki tarthat A kat. versenyeket? Kecskemét meg Kiskunhalas.”

,,… minősülni csak az MLSZ keretein belül lehet, ezt figyelembe kell venni a döntésünknél. Megyei versenykiírás legyen a bajnoki rendszerre idén is. Kezdeményezzük a szabályok, előírások megváltoztatását.”

,,… a megyei versenyek szervezése legyen megyei hatáskör, eddig is meg tudtuk valósítani. A versenyek színvonalát nem az anyagi elvonások határozzák meg, hanem a rendezők és a bírók, pályaépítők.”

,,… ne az amatőrök fizessék meg az elitek versenyzését. Ez ellen tiltakozzunk. Kétségbeejtő és felháborító a rajtengedély-vizsga új rendszere, tavaly Eleken minden rendben volt. A távlovas szakág is meg volt elégedve.”

,,… a megye múltja, tradíciója megér annyit, hogy megfelelően képviseljük az érdekeinket. Sajnos nincs képviseletünk az Országos Lovas Szövetségben.”

 

Ezek után a következő állásfoglalást fogadta el a kibővített közgyűlés:

 

,, Néhány meglévő, anyagilag biztos háttérrel rendelkező klub, vállalkozás fizesse be a tagdíjat és ide lépjenek át azok a versenyzők, akik a megyén kívül szeretnének versenyezni (A kategória díjugrató, régiós és A kategóriás fogat). Az országos liszenszdíjakat fizessék be és ez feljogosítja őket a megyei versenyeken való részvételre is. Azok a versenyzők, akik csak a megyében kívánnak részt venni versenyeken, a mindenkori országos liszenszdíj 50 %-át fizessék be a megyei lovas szövetséghez. A befolyt liszensz díjak a kezdő lovasok vizsgára való felkészülésére, vizsgadíjának átvállalására és a versenyek szakmai színvonalának emelésére (edzések, továbbképzések, tárgyi eszközök vásárlása) fordíthatók.

 

 

A megyei közgyűlés egyöntetű véleménye:

-                                  nem értünk egyet a versenyengedélyezési díjak összegével, nincs arányban az érte kapott szolgáltatás nagyságával.

-                                  az amatőr bajnokságokat a megyék bonyolítsák le, ezzel hivatalossá tehető minden ilyen jellegű verseny és mégsem lesz anyagilag megterhelő a rendező számára

-                                  a rajtengedély-vizsgáztatást vizsgálja felül a szövetség, mind tartalmában, mind összegszerűségében, mind a helyszíneket illetően.

-                                  a Lovasfutár előfizetése ne legyen kötelező a kluboknak, ez is egyfajta árú, aki  akarja vegye meg, a piac döntsön! Hírlevélnek tökéletesen alkalmas az internet és az e-mail és a postai levél.

-                                  a szövetség felé fizetendő díjakat csak az infláció mértékével emeljék és közgyűlés döntsön, ne az elnökség.

-                                  a díjugrató A kategóriás versenyek előírásait vizsgálják felül, jelenleg 100 km-en belül nincs lehetősége Békés megyei lovasnak részt venni ezeken.

-                                  tiltakozunk a startok utáni 500 forintok beszedése ellen, minden versenyrendező teremtse meg a feltételeket versenyéhez, ne az amatőrök finanszírozzák az elitek versenyzését.

-                                  a díjugrató versenyrendszer áttekinthetőbb, tisztább, felmenő rendszerű versenyzési rendszer inkább szolgálná a fejlődést pl.: amatőr bajnokság megyei, területi, országos.

 

 

És végül néhány észrevétel a Pataki Úr leveléhez:

 

Ezen rendezvények a Díjugrató Szakághoz nem bejelentett események, versenyrendezési díjat nem fizetnek – ezzel megkárosítják a megyéket, – kérdezzük, miben károsítják meg a megyét, hiszen a versenyengedélyezési díjakból eddig sem kaptunk egy fillért sem

 

nem rendelkeznek ellenőrzött versenykiírással, nem biztosítják az Internetes nevezés lehetőségét, eredményük nem hivatalos – tehát nem minősít, stb…. – kérdezzük: valaha megnézett-e már egy megyei versenykiírást az elnök úr? A megyei versenyek kiírása is mindig szabályos volt. És egyébként a C és B kategória mire minősít?

 

A Díjugrató Szakbizottság ezért kénytelen volt meghozni azt a döntését, hogy az a hivatalos személy (versenybíró, pályaépítő, versenyiroda és edző) aki ezen rendezvényeken részt vesz kockáztatja a működési engedélyét. A Magyar Lovas Szövetség állásfoglalása alapján azok a liszenccel rendelkező lovasok is elveszthetik versenyengedélyüket, akik ilyen, nem hivatalos „versenyen” indulnak. A „verseny” rendezője pedig elesik attól a jogától, hogy az év során, bejelentett, azaz hivatalos versenyt rendezhessen. – nagyon sajnáljuk, hogy a fenyegetés pont a szabályok betartatása, a szakmaiság biztosítása ellen íródott, hiszen csak képzett bírók és pályaépítők teszik lehetővé, hogy a bemutató-hírverő és a falunapi versenyek is szabályosak legyenek.

 

Kérünk mindenkit, hogy a magyar lovassport fejlődése érdekében ne vegyenek részt ezen rendezvényeken, hiszen mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy a hazai díjugrató versenyek szabályozott, ellenőrzött keretek között, szakmailag helyes feltételek mellett kerüljenek megrendezésre. – egyetértünk, mindenki jól felfogott érdeke, hogy szakmailag helyes feltételek mellett kerüljenek lebonyolításra a versenyek, kérdezzük: a megyei szövetségek mióta kiskorúak, mióta nem tudják az SzMSz-ben biztosított feladataikat ellátni? Volt-e szakmai ellenőrzés a Békés megyei versenyeken? Volt-e panasz a versenyeink színvonalára, szakmaiságára, szabályosságára? Ha nem, akkor miért vitatja el a szakág vezetése a jogunkat az amatőr versenyek szervezésében?  Ha igen, miért nem szólt senki a megyei vezetésnek róla?

Úgy gondoljuk, Békés megyében – több évtizedes hagyomány alapján – jó színvonalú, jó hangulatú, szakmailag korrekt versenyek, bemutatók, nyilvános edzések és évek óta jól szervezett megyei bajnokságok jellemzik a díjugratást.

Békéscsaba, 2006. március 27.

Tisztelettel a Békés megyei lovasok nevében:

 

                                                           a Békés Megyei Lovas Szövetség Elnöksége

© K & K

 

"A ló jelkép - lelki ékszer"