Ez az egyik szakág, mely méltó arra, hogy az Olimpiák színpompás versenye legyen. Alapelvei a tereplovaglás, és a vadászlovaglás közben előforduló természetes és mesterséges akadályok leküzdéséből fokozatosan alakultak ki a XIX. század végén és a XX. század elején. Kezdetben zavaros elméletek, bizonytalanság és kapkodás jellemezték, amelyek akadályozták a lóban rejlő hatalmas ugróképesség kibontakozását. Ebben egyenként versenyeznek a lovasok, a pályán egyszerre csak egy lovas lovagol, pontosabban a helyi versenyszabályok előírásainak megfelelően felállított akadályokat ugratja. A rangsorolás pontozással történik, akadályok leveréséért, ellenszegülésért, lóról való leesésért, kitörésért hibapontokat kap a lovas, amely összességében beleszámít a teljesítményébe. A versenyeket egy bírói testület felügyeli, egyben pontozza a teljesítményt, a hibákat és összesíti a végső rangsort. A díjugrató-versenyek általában az úgynevezett összevetéssel zárulnak, amikor az eredeti, vagy egy megváltozott pályavonalon, minél kevesebb hibaponttal, minél rövidebb idő alatt kell megugratni ezt a lovasoknak..