A XIX. század második felében kezdték a távlovaglást, vagy messze lovaglást sportként rendszerbe foglalni, a ló és a lovas teljesítményének méréséül felhasználni. A távlovaglás rendkívüli módon próbára teszi a ló és a lovas fizikai erejét, szellemi, akarati, erkölcsi képességét. A lovasnak vizsgáznia kell céltudatosságból, lemondásból, szakmai ismeretekből. A teljesítmény egyben a ló értékmérő tulajdonságainak vizsgája, a tenyésztői munka kontrollja. Az első versenyjellegű távlovaglást 1892-ben a Bécs-Berlin és Berlin-Bécs közötti 580 km-en rendezték meg. A verseny győztese Stehrenberg Vilmos magyar lovas volt. A két világháború között főleg a tenyésztők közreműködésével rendeztek távlovaglásokat 100-500 km közötti távolságon, amelyek a lovak állóképességét voltak hivatva ellenőrizni. E távlovagló versenyek lényegesen különböztek a korábbiaktól, amelyek egy hosszú távolság minél rövidebb idő alatti megtételére kényszerítették a lovasokat, ennek sok ló esett áldozatul. A versenykiírások szerint a lovaknak előzetesen egy hosszabb távolságot, általában napi 80-120  km-t kellett megtenniük alapidőn belül, majd 20-30 km-es útszakaszon gyorsaságból vizsgáztak. Ezeket a versenyeket főleg a tenyésztő egyesületek rendezték..