Az I. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságának első versenynapja

Startnál az 5 és 6 éves lovak

A mezőhegyesi világbajnokságra 9 nemzet 38 lova érkezett. Csütörtökön az öt- és hatéves lovaké volt a főszerep. A mezőhegyesi NONIUS IV 15 TOSZKA is ma mutatta be programját, hajtója Papp János.

Papp_0202

Papp_0242

Ppp_0211

A fogatverseny első legizgalmasabb eseménye az állatorvosi szemle. A szigorúan ellenőrzött, hivatalos állatorvosi bizonyítvánnyal rendelkező 38 ló közül egy hétéves magyar lovat a nemzetközi zsűri és az állatorvosi bizottság kizárt. Így 37 ló folytathatja a versenyt.

A fiatal fogatlovaknak kiírt versenyforma szigorúan követi a fogathajtás szakmai követelményeit; kitűnő lehetőséget kínál a ló verseny közben nyújtott teljesítményének megítélésére; a hajtótól a hagyományos versenytől eltérő stílust követel.

A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) megalakulásának évében (1921) Párizsban írta alá a lovasversenyek alapszabályát.

A célok között a természetes környezet, valamint a lovak egészségének, „jólétének” a megőrzése és védelme kiemelt helyen szerepel. E célok változatlanok.

A hagyományos fogatversenyeket három számban díj- (A versenyszám), a maraton- (B) és az akadályhajtásban (C) rendezik. A fiatal fogatlovak új versenyszabálya szerint a neves szakemberekből álló zsűri előtt a lovak egyesfogatokba fogatolva mérik össze képességeiket.

A világbajnokság kvalifikációs versenyből és döntőből állt. A korosztályonkénti elődöntőket 80X40 méteres – tehát a hagyományosnál kisebb alapterületű – négyszögben rendezik. E díjhajtó négyszögben az akadályhajtás pályáját is felépítik. A díjhajtó feladat befejezése után a hajtó azonnal megkezdi az akadályhajtást. A pályán 8 bólyapárt (selybát) kell meghajtania. Az előre kiadott díjhajtó programban a zsűri a ló idomítottságát, elengedettségét, hajlékonyságát, a jármódok szabályosságát, a vonalvezetést, az iramot, az íveket, a folyamatos haladást, összességében a feladatok pontosságát és a hajtó szárkezelését bírálja.

Az együtt értékelt két feladatra 8 perc áll rendelkezésre.

5 éves lovak első kavilifikációs verseny eredményeke:

1; ENFADO P 08/05/2010 (GER) Hajtó: Jovanca Marie KESSLER

2; IMBRED 26/01/2010 (POL) Hajtó: Weronika KWIATEK

3; ANNI 95 18/05/2010 (GER) Hajtó: William SLATER

6 éves lovak első kvalifikációs verseny eredménye:

1; PARTITUR 7 12/05/2009 (GER) Hajtó: Claus QUAST

2; RASSEL 10/05/2009 (HUN) Hajtó: Attila LING

3; BAZYLI 26/01/2009 (POL) Hajtó: Bartlomiej KWIATEK

Pénteken a 7 éves lovak első kvalifikációs versenye, valamint az 5 és 6 éves lovak vigaszági versenyét rendezik a mezőhegyesi pályán.

Prof. Dr Fehér Károly

Sajtófőnök

06 30 466 1543

Péterfi Csaba

cs.peterfi@gmail.com

Responses are currently closed, but you can trackback from your own site.